Amikor...

...amikor már nem elég, hogy Down-szindrómás és ezt spékeli autisztikus jegyekkel, akkor még kamasz is lesz, akinek természetesen ugyanúgy borulnak a hormonjai. Nyilván őt is érdekli a youtube, neki is KELL mobil telefon, amin egy darabig csak vakarod a fejed, hisz' beszélni nem tud és ezzel ő is tisztában van. Tabletet kapott, mert a kommunikációs programot arra lehet és kell telepíteni. A progit nyilván profin kezeli (ha akarja), de a hétköznapi életben kizárólag arra, hogy az étel-ital-milyenszínűpólóravágyik-ra hajlandó használni. A suliban nyilván másra is, de amint onnan kiteszi a lábát, akkor "lazul".

A ruhapakolási mánia  nem csökkent, de egyik nap azzal vitt le az agyamról, hogy a játékféléit áthordta a nappaliba és olyan arccal rakta le, ami felért egy becsületsértéssel kevert fenyegetéssel. Aztán megtekintettem mégis hol tart és láthattam: a szekrénye tartalma is kipakolva. Itt már kezdtem beborulni, de próbáltam higgadtan érdeklődni mégis mi a fene ez. Aztán persze eljutottunk odáig, amikor egyértelműen ő fenyeget engem. Ez az a pont, ahol átbillentem, hangsúly váltás, erős, számon kérő hang, tagoltan, érthetően elhangzó kérdések, mindezt úgy, hogy fizikai fenyegést ne érezzen........francba a lelkem szakad szét ilyenkor....

Meghátrált, de kiborult, az inkább autikra jellemző önmaga ellen fordulás jött elő, ezt muszáj volt azonnal lekezelni. Ültem mellette a szőnyegen, halkan elsoroltam egyenként amiben ügyes, okos, mindezt lassan, hogy legyen ideje meg is érteni, mert az kevés, ha hallja. Sírt.......de akkor már hozzám dőlve, lassan rendeződő légzéssel, akkor már lehetett simogatni a haját, sőt kérte is, húzta a kezem, ha abbahagytam. A végére szerintem mind a ketten úgy éreztük magunkat, mint akik egész nap követ törtek.